Elcsábított önkormányzatok (Gyors halak 5.)

Az önkormányzatok tavaly 4,9 milliárd forint pályázati támogatást költhettek szervezetfejlesztésre a Magyary Közigazgatás-fejlesztési Program keretében. A 179 nyertesből mintegy 150 előre borítékolható eredményű közbeszerzési színjátékot folytatott le, a kiutalt összegek nagy részét tanácsadó cégekhez juttatva. A meghívásos közbeszerzések alapján körvonalazhatóak a piacot összehangoltan uraló céghálózatok. A pénz elosztásáról mutatok egy interaktív térképet is.

Egy pályázati pénzek lehívására szakosodott cégháló úgy működik, hogy előre elkészített pályázathoz keres pályázót, aki a pénz elnyerése után ugyanezt a céget bízza meg a feladatok elvégzésével. A vállalkozói, nonprofit és állami szférában is van erre bőven példa. Az önkormányzatok 2007-ben, az uniós támogatások megérkezésével rögtön bekapcsolódtak az ilyesfajta ügyeskedésekbe. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) 2012-es záróértékeléséből kiderül, hogy a 2007–2010-es ciklusban az önkormányzatok pályázati támogatásainak 90 százaléka külsős szervezetfejlesztési szakértők díjazására ment el. Szakértelemről mondjuk szó sem volt a legtöbb esetben. Ahogy a jelentés megállapítja, a leszállított tanulmányok többségében “nem azonosítható be semmilyen közismert, klasszikus elemzési, fejlesztési módszertan”. A jelentés azt is kiemeli, hogy a pálya nem ugyanúgy lejtett minden cégnek. Az első hét cég szerezte meg a piac 31%-át, és az első húsz bevételezte a szakértői díjak majdnem felét.

A záróértékelést  a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendelte meg, de úgy tűnik, hogy semmilyen tanulságot nem tudott belőle levonni. A 2013/14-ben lezajlott önkormányzati szervezetfejlesztések megint legfőképp a tanácsadó cégeket gazdagították. A kormány 4,9 milliárd forint támogatást osztott ki a Magyary Zoltán Közigazgatásfejlesztési Programhoz kapcsolódó ÁROP 1.A.5 és 3.A.2 kódjelű pályázatokon. Összesen 179 önkormányzat nyert 15–40 millió forintot. Közülük 160 írt ki közbeszerzést szakértői szolgáltatásokra (tanulmányok készítésére, rendezvényszervezésre, projektmenedzsmentre, stb.), tipikusan a megítélt összegek felét kitevő összegekért. Legtöbb esetben úgy tervezték meg az eljárást, hogy annak kimenetele előre biztosított legyen. Az ajánlattételre meghívottak körének ismétlődése és a személyi kapcsolatok alapján hét domináns csoport rajzolódik ki, akikhez a megbízások 80%-a jutott. (A csoportok közül három,  a “V”, “A”, és “M” nem különül el annyira világosan egymástól mint a másik négy.)

  • D csoport (37 önkormányzat, 525 millió összértékű megbízás) DFT-Hungária és avatar cégei (Agenda Projektház, Humán Aspektus, Proakció, Versenyhajó, DFT Korszerű Gyakorlat), MSB Fejlesztési Tanácsadó
  • C csoport (23 önkormányzat, 287 millió Ft): Controll Holding, Bluefield, Agora Oktatási Intézet, Prompt C.C.
  • V csoport (13 önkormányzat, 246 milió Ft): Vanin, Responsum, PDCA Tanácsadó és Szolgáltató, NPM Új Közmenedzsment, Sensa Consulting
  • A csoport (12 önkormányzat, 231 millió Ft): AAM Consulting, HumanSWOT, RÁvezető, Ex Ante
  • M csoport (16 önkormányzat, 222 milió Ft): McMillan & Baneth, Clarity Solutions, Multicontact, Hyperteam, Euromenedzser, Vialto, Nexcon
  • csoport (11 önkormányzat, 160 millió Ft): Learning Innovation, Corporate Values, Strategopolis, Márkagyár, Stratégiai Elemzések Központja
  • H csoport (12 önkormányzat,  134 millió Ft): Hungaro Support, Expanzió Humán Szolgáltató, RSM DTM, Szőllőssi és Társai

Az alábbi interaktív* térkép mutatja az önkormányzati pályázatokat és az azokhoz kapcsolódó közbeszerzéseket.

* (Sajnos wordpress blogba nem lehet beágyazni, de a képre kattintva kinyílik a Google térkép.)

☞ A térkép alapjául szolgáló táblázatot le lehet tölteni innen

2013-as önkormányzati szervezetfejlesztések

2013-as önkormányzati szervezetfejlesztések. Klikk az ikonokra a Google térképen a pályázati és közbeszerzési információkhoz. Az ikonok színe a megbízott szakértők csoportját jelöli. Fehérrel jelölteknél vagy nincs adat vagy nem a csoportokba tartozó cégeket hívtak meg.

 

 

Ajánlattételtől a közbeszerzésig

Nem nehéz felfedezni a fenti adatokban a csalás (pontosabban összejátszáson alapuló ajánlattétel) jeleit. Gyaníthatóan van itt minden, ami kell: színlelt ajánlatok, körbenyerés, piacfelosztás. Vajon az önkormányzatok rosszhiszeműen jártak el? Nem feltétlenül, de Tolna és Terézváros alábbi példája illusztrálja, hogy a helyi közigazgatás hogyan tudja segíteni a korrupciót.

1. A tolnai képviselők rábólintanak

Önkormányzati ülések jegyzőkönyvéből látszik, hogy a pályázati javaslatokkal nem sokat vacakolnak a képviselők. Itt van a Tolna város képviselőtestülete 2008. június 12-i ülésének jegyzőkönyvéből egy kivonat. Ezen az ülésen Sümegi Zoltán polgármester ismertette Csikesz Tamás DFT ügyvezető együttműködési ajánlatát.

S.Z.: A DFT-Hungária Kft. azzal az ajánlattal keresett meg, hogy lehetőség van “A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése” tárgyú pályázaton Tolna Város Polgármesteri Hivatalára vonatkozó pályázat benyújtására.[…]

dr. Csikesz Tamás: […] Mi 100% kockázatot vállalunk a pályázattal kapcsolatban, hiszen azt ingyen elkészítjük, semmilyen költséget nem számolunk fel, csak egy kötelezettségvállalást kérünk, arra az esetre, ha a Hivatal a pályázaton nyer. A kötelezettségvállalás ebben az esetben a projekt megvalósítását is csak a DFT-Hungária Kft. végezheti.

Takács János [képviselő]: A határozatban azt látom, hogy a Képviselő-testület nyertesség esetén […] a DFT-Hungária Kft-vel kíván együttműködni, amennyiben […] nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni a szolgáltatás megrendelésére. A kérdésem az lenne, hogy mitől függ az, hogy kell-e majd közbeszerzési eljárást lefolytatni, avagy sem, illetve, hogy megfelel-e a jogszabályoknak, ha ezzel a tartalommal írjuk alá a szerződést?

[…]

Cs.T.: Véleményem szerint, amennyiben a pályázati összegen belül külön-külön számítjuk a képzés, az árubeszerzés, és az elemző szolgáltatás összegét, úgy lehetőség van arra, hogy elkerüljük a közbeszerzési eljárás lefolytatását. Amennyiben mégis szükség lesz az eljárás lefolytatására, szinte biztos vagyok benne, hogy a DFT- Hungária Kft. lesz az egyetlen pályázó, mivel olyan széleskörű tevékenységi körrel és olyan minősítésekkel rendelkezik, ami szinte egyedülálló az országban.

Azaz Csikesz javasol mindjárt két klasszikus módszert is a közbeszerzés végeredményének biztosítására: összejátszáson alapuló feladatleírást (egyetlen pályázó felel meg a feltételeknek), és a részekre bontott beszerzést. A 18 tagú képviselőtestület egyhangúlag megszavazta a javaslatot. A projektet aztán a DFT egyik bábcége, az Agenda Projektház végezte el, szóról-szóra egyező tanulmányokat elkészítve mint más településeknek (ld. a cikksorozat 2. részét).

2. Közbeszerzési bohózat Terézvárosban

Meghívásos közbeszerzésnél könnyű előre biztosítani a nyertest. Nyílt közbeszerzésnél ez egy kicsit bonyolultabb. Terézvárosban kellett ehhez egy pártos közbeszerzési tanácsadó és egy baráti szakértő cég.

Budapest VI. kerület az ÁROP 3.A.2 program egyik nyertese volt. Az ehhez kapcsolódó közbeszerzést a Városgazdálkodási Bizottság tárgyalta 2013. november 15-én és december 18-án. (Sajnos a bizottsági ülések jegyzőkönyveit már nem találom Terézváros honlapján.) A novemberi bizottsági ülés után Hassay Zsófia polgármester kiírt egy nyílt közbeszerzési eljárást rendezvényszervezésre. A közbeszerzési előterjesztést dr. Cselik Andrea jogtanácsos és dr. Hubai Ágnes ügyvéd, hivatalos közbeszerzési tanácsadó készítette el. Négyen is tettek ajánlatot a 16 millió forint értékű tenderre, köztük a DFT-Hungária. Az önkormányzat ezután Hubai tanácsaira támaszkodva folytatta tovább az eljárást, annak ellenére, hogy Hubai több évig oktatott a DFT képzésein és Közérthető közbeszerzés c. könyve három kiadást is megért a DFT-Hungária gondozásában. (Itt egy link egy móri képzési projektből, amit szintén a DFT végzett el.)  Mivel a DFT és egy másik cég túl alacsony árajánlatot tett, az önkormányzat indoklást kért tőlük. A DFT indoklását független szakértőként az Agenda Pályázatház megvizsgálta és azt megfelelőnek, a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek találta. Az Agenda Pályázatház a DFT-Hungária egyik avatar cége. (Ügyvezetője, Radosiczky Imre, Csikesz Tamás régi harcostársa. Az agendapalyazathaz.hu domaint 2009. december 18-án regisztrálták, admin-kontakt Fülöp Csaba, a DFT sysadminja.) Végül sikerült a DFT-t kihirdetni nyertesnek. A kerület aztán gyorsan rendelt még tőlük 24 db. tanácsadást 3,75 millió forintért egy következő — ezúttal már meghívásos — közbeszerzésen.

Korrupció elleni küzdelem a közigazgatásban

Az előző posztban írtam a megyei kormányhivatalok szervezetfejlesztéséről, ami szintén a Megyery program keretében zajlott le, és ugyanahhoz az érdekeltséghez tartozó cégekhez lett kiszervezve. Megnyugtatásért jó tudni, hogy a Magyary Közigazgatás-fejlesztési Programmal Magyarország új fejezetet nyitott meg a korrupcióellenes harc terén az elmúlt húsz év legintenzívebb intézkedéssorozatát végrehajtva.

☞ További jó híreket az állam korrupció elleni küzdelméről itt lehet olvasni. 

Reklámok

Elcsábított önkormányzatok (Gyors halak 5.)” bejegyzéshez ozzászólás

Kommentár // éljen a szólásszabadság

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s