Erről a blogról

1948-1951 között Nyugat-Németország összesen 1,5 milliárd dollárt kapott a Marshall-terv keretében, ami ma megfelel úgy 14 milliárd eurónak (a kb. 10-szeres US$ inflációval számolva plusz átváltva). Magyarország a 2007–2013-as uniós támogatási ciklusban több, mint 20 milliárd eurót kapott. Ennek nagy részét zsebretették akik közel kerülhettek az “uniós forrásokhoz”. Nem kell bízni semmilyen sajtóban: elég megnézni néhány közbeszerzést, megpiszkálni néhány projektet, és látszik, hogy hogyan korrumpálja ez a pénz az állami, üzleti és nonprofit szférát. A hazugság/csalás/lopás ma Magyarországon maga a rendszer.

A posztok a közpénzek ellopásáról szólnak, mind saját gyűjtés. Általában TL;DR, és nincs bennük direkt kapcsolat magasrangú közszolgákkal. Nem tudom máshol leírni ezeket, de szerintem fontos részletesen dokumentálni, hogy hogyan mulattuk el az utóbbi 100 év legnagyobb lehetőségét.

Itt lehet írni nekem: chienenchaine@gmail.com (alul megadom a PGP kulcsomat). Telepi Miki nem az igazi nevem.

Licenc

A blogbejegyzésekre és a képeimre Szabad Kultúra licenc vonatkozik (vagyis nyugodtan másolható csak nevezd meg az eredetét):

Creative Commons Licenc
Ezen Mű szerzője Telepi Miki, és a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.


Cikksorozat (Gyors halak)

A cikksorozat egy cég példáján keresztül mutatja meg, hogy hogyan működik Magyarországon az uniós támogatások korrupt elosztása. A rendszer egyik sikertörténete a Csikesz Tamás által alapított DFT-Hungária Kft-hez kapcsolódik (ma már Zrt). Az Interneten fellelhető információk alapján kirajzolódó üzleti modellhez hozzátartozik a különböző cégek és “nonprofit” szervezetek, illetve szakmai lobbik és érdekcsoportok összehangolt működtetése az uniós források megszerzésére. Lásd az összefoglaló posztot, ami elmondja hogy hogyan működik az uniós pénzszivattyú. Kapcsolati háló, pénzmozgások stb.

A sorozat 1. része, melyet az atlatszo.hu blog tett közzé Becker András társszerzőségével, a DFT-Hungária történetének kezdetét (2001-2007) meséli el.

A sorozat 2. része (szintén Becker Andrással) a DFT kezdeti sikereit taglalja az EU-s támogatások megérkezésével létrejött felnőttképzési piacon. Megvizsgáltuk a DFT képzési projektjeit, melyeket szakszervezetek, illetve kis- és középvállalatok részére dolgozott ki. A tanfolyamok hasznossága (folyamatmenedzsment henteseknek) és esetenként még a létezése is megkérdőjelezhető: több tréning projektet büntettek hatósági ellenőrzéseken visszásságokért (egyidőben különböző helyeken azonos résztvevők). 750 millió Ft

A sorozat többi, itt megjelenő része tovább vizsgálja a járadékszedési és csalási technikákat.

3. rész bemutat egy alapvető technikát a közbeszerzések manipulálására: a bábjátékot, amikor saját projektcégeiket “versenyeztetik” látszólagosan ugyanazért a tenderért. Ehhez az ajánlatkérő közreműködése is kell, mivel ők hívják meg az ajánlattevőket, nyilt pályáztatás nélkül.  1 milliárd Ft

A 4. rész ismertet egy csomó esetet, amikor állami intézmények is részt vesznek a bábjátékban:Széchenyi Programiroda, ESZA, MAG, kormányhivatalok, Bethlen Gábor Alap.  Ezen közvetlen minisztériumi irányítás alatt működő intézmények egyik feladata sokszor pont a közpénzek felhasználásának a felügyelete lenne. 1,5 milliárd Ft

Az 5. rész a települési önkormányzatok részvételét vizsgálja a bábjátékokban. Bemutatok egy EU-s programot, ahol az önkormányzatok több mint 80%-a írt ki lepacsizott közbeszerzéseket, 7 körülhatárolható cégcsoportnak, akikhez így a teljes programkeret fele jutott. Hozok két konkrét példát arra, hogy az önkormányzatok hogyan segítik a közbeszerzési csalásokat. 525 millió Ft

A 6. rész az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó támogatáskezelő intézmény (EMET) csalásgyanús közbeszerzéseit sorolja fel. 50 millió Ft

A 7. részben arról írok, hogy a DFT-s cégháló hogyan jutott EU-s forrásokhoz saját pályázatokkal. 2 milliárd Ft

A 8. rész civil és egyházi szervezetek kavarásairól számol be egy EU-s támogatási programban, ahol a DFT még a Voldemortos cégeket is könnyedén lepipálta a közbeszerzések manipulációjával. 586 millió Ft

A 9. rész egy óvodapedagógusoknak szánt EU-s továbbképzési program elkartellezését mutatja be, amiben vezető felnőttképző cégek nyertek körbe 23 elcsalt közbeszerzésen.  Ezek legnagyobb nyertese, a Learning Innovation Kft. több mint 200 millió forinthoz jutott.

PGP kulcs

-----BEGIN PGP PUBLIC KEY BLOCK-----
Version: CryptUp 3.5.4 Easy Gmail Encryption https://cryptup.org
Comment: Seamlessly send, receive and search encrypted email

xsFNBFi3O+oBEADzd7mwB8ROa0eYlyYKS9Fcnhotorx1I2mR/bmkUJg7fcb6
IW6WW6uHxNpgc7EOiYV3qHpWkwQitLkX9ocCgfQXfvKBNzeaA8Ou/zoNeqlo
QHU7OJ0h7Hqcfw9rWrhQxBVNCQY91wjKKlKZ+qJO/BLjwsHm0tJXMGHSO3tg
P++LDWuLvVTtrfIgYuic8b+6FRbZng7AKba3v4B7lIWWDYiZ/adqatyWwys6
RJqAbgCjgocbPGuYzWCE9FefzmLEjaEtIBZnEe6wMyl921q+7i8UqlJlWckC
PU8za9GFAzOqEz3q7lROjCgjeidNwWWM75N3BqxgwxZCKwBQi2MxjeWYr7u9
/W2MxFai/jp/Q399UXLIe55/nVWQpA7ekXApMFWRle5zy1zCwN1xuTk8sMyz
x8711Qf0YpXfl5lPDNoIkyt55GY3FIwUyNOADaPz+tDG7ABkzfPBVnWS30hd
17Du7C4XiG1RBs4fe7O40gTJZoJal/UQUIgv90plRcv85k3/I/vlCQiZcOA8
dxgWqp/z+6f2urz4fGCb+eUjoUW0PDGKM1RvHF4UR/sGYcXBH9olS071oPV3
y1fQegCH0YFVPQ37bJeK/yZTHQJtaDRP9SA2z/Dy5JZewKyzEqLhM0wAaUPE
2AQ93erAA0jzNLkotO8Eak6PFvKo215R54zpJwARAQABzSJaZWQgRGVhZCA8
Y2hpZW5lbmNoYWluZUBnbWFpbC5jb20+wsF1BBABCAApBQJYtzvvBgsJBwgD
AgkQuKsGiYhK9AoEFQgCCgMWAgECGQECGwMCHgEAAELqD/9BIcv1iSahwA4c
i33vMfe70STgZeDjitvp3+OyStOJ1GuVYD6T/RDj92w8qSE1VxLCf9bIZUML
04Wg3z5pePbY5ENhAtMkdNPYYHNtPrro4Q38uLz1c/zZc/z/NrGaVMKEf+ZJ
F2yadIseGH9p5ey2dNVJJ+WRNMavHUy2/TUznkGoe11agEd10Nkw49ERppcV
YAQjbJOCQSLhHha3YWOempFq8BFMHFQbLkM6wi7zQo1/2Cjg1DuHDgWbbAVd
osB7D6FnkZgdpx6S1DYvQIOpXRbC2xqDVQvDJN5nbzLk/KuFUO2ez+fEQhBJ
aEf7vLbC94+37BsQ38yx1f3UCfvy5katXiXq96FuS1s7Cw0l6q5oDCWNQr2N
/qoujsYLkqZE3beaM7QEChwOPza2THzyHgKQXYDT1XldTiWoHkWDVNiOVI1o
gIyYnK0UiNi12K5r3Ewd99YWXxH5X9+tBaWVIP9fBaUBcXYg/nbM4po1TQH2
IkBXWQJ+LgyOtd8vUIsJMNwlEGb8H47R/ETmLhZ8vB+A5it1BXgGZRCArRdV
vJwrZlMSt0Iy4S98NXQIpo4zAolgNudFmiwKdI36106rQBHhtOgyV/0CLdo4
FTDiWHJpckQRo0RWF0bJzfuR4c+F3qQO49Mp5eQaPgFX0ll9iE6n51DknbwE
hpZY5Vw9Cs7BTQRYtzvqARAA2fdnn1kl7TSSwINDtb9yS3TFX1nJYPAxFWiS
H6YT1nlXa9SZvPWX3/MbT7uPsyNIi9nL38cxgrkdSKEjN4E2oB+6GF4c0K81
vdr5n0HIuSQAV//LvyVSEkB8v2QOxC/gH1rc/lSWo8vukHC9Rg9heA+EFi8v
fq6sqONE2haYJkMx8oaMliegyhTeQvmVeb4fj8GmSEXfroJdI6LO4SijS/b9
3vRJsMF3ekrxkQA+wYxdBsZv50Fz4DzYqXvcP9fhHRszurO9aRr/LgAdhhwh
O4XAESQcjAIh+r1LEc/fnZzysvxUPXGE2A888Cbj6GfvDH06iMWOf8PKKZ/Y
dcVsX6uY7uoVul0LFpjUsQN5zz6CQVn19U+KoM7bNBC/P707+9+jEdymdTGE
bij7dQGJpGYjBePGs5dxghtoo5xXB/Ffp6PCqwyh+9y7u4C9ttUiBKYUzKeL
gjD+zNm4Q6dwiDVWjaw5rg1XombOicIMn1qoquNcd4n7N/RxO8MVgh4nTU6T
HSm+QURnb/YtcNSFv4FlqTMBDJqReQ5Y9KGbbXKpnBvMzqWJwj+snfw3etmw
TInaAm5gPz0ONLRrpbkGV9uuMU5JA/q6LnHeHkt9wQHle6TPNu30kWuIdu8J
+pafb1PohYPX1woLSAvYdrbWXMb++DvEjUPOJyhLs65JYOUAEQEAAcLBXwQY
AQgAEwUCWLc78QkQuKsGiYhK9AoCGwwAADemD/9+9dpg3aq/nqMmjmIYgGwR
yEcXaB00oaLhiRpZUaNwjucdOFE8QkLoSgAXnv1S9/kV0RhAerLlsAERcptB
iqIj7Z+q8gCx1o9Pu3uqYzFvR10LAU/vq6lTAsy6w2woKfxWKpNG1Nlu456U
ArXTgeZqffwJPpQDYxWWSQvhZlzUgYsS+rfly6sFUpyW/yUF4dObyTbY+TXB
BZZbcAv8htgIvWhzHjPr8fGWzS34qJ89c5YUl6xvoEkCV4qk46nd6rWY7s0J
bOXqBZX70UGFbe2ihQifl1nQkjc2F0OrHjHYgMs6zyxNuUr5FbbJDodKOv85
Nfo+V64oIM7QhzpH/PXiS8gI5rHmPc8GIE35Op4KYl/aBUI2nh4trvCOYF+g
il0YGccXkkN24fNr8ZeJLXMty2eNIYRcnlJ09q0EwR7uHgPgUyGvEavbRw2M
G2Ao8hcR8aI562kAFC1g2PZJe2312TAoM8ItKQz3eBwtQULIOuet+qxEj61m
GXTBao90NZFU+uffcySrHF4XN2CPnklJCta7WmaIuLeqZiCY2/K2lwiZVXi3
O32geQmrL4oYCzzaY9VKuCLarrsVxDTcs4wZSs5cSK+9tTgU3K8wPpBaM6WW
sJLr4kc5viD2JEPR0s/jVcsjA3wzsCHJQb8GX8E0cWF3fZspHeUevYDimQyv
vg==
=DlNs
-----END PGP PUBLIC KEY BLOCK-----

Kommentár // éljen a szólásszabadság

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s